EFOP-1.3.5-16-2016-00284

Nyugat-magyarországi cserkészközösségek fejlesztése

Csornai Keresztény Ifjúságért Alapítvány

Támogatási összeg: 25 millió forint

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2020. május 31.

EFOP-1.3.5-16-2016-00284

Alapítványunk ezzel a projekttel a Magyar Cserkészszövetség III. – Nyugat-magyarországi – Kerületét támogatja. Célja a fiatalok (leányok és fiúk) jellemes egyéniséggé, azaz "emberebb emberré, magyarabb magyarrá" nevelése. Elő kívánja segíteni, hogy a helyi közösségnek, a nemzetnek és az emberiségnek értékes és hasznos tagjai legyenek. Ezt az életprogramot a cserkészfogadalom és a tíz pontból álló cserkésztörvény (becsületesség, kötelesség-teljesítés, segítőkészség, testvériesség, lovagiasság, természet-szeretet, engedelmesség, meggondoltság, takarékosság, tisztaság) fogalmazza meg. Kerete elsősorban az őrs (4-12 cserkész kis közössége), amely felnőtt támogatás mellett öntevékenyen dolgozik.

A projekt indokoltsága, hogy megvalósítása során a Nyugat-magyarországon a meglévő cserkészközösségek fejlődjenek, és új közösségek jöjjenek létre. A közösségek nagyobb szerepet vállaljanak a helyi közösségek életében. Jelenleg Nyugat-magyarországon – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala Megyében – 18 cserkészcsapat működik. Számos olyan járás van, ahol egy csapat sincs. A projekt megvalósulási helyszíne Szombathely. A cserkészvezetők a mozgalomban munkájukat önkéntesen és ellenszolgáltatás nélkül végzik. Ez azonban gátja is lehet a megfelelő ütemű fejlődésnek. Szükséges lenne, hogy az önkéntes mozgalmi vezetők munkáját önkéntes koordinátor is támogassa, aki a szervezési, koordinálási, mentorálási feladatokat ellátja. A projekt szakmai tevékenységei az alábbiak:

- Célcsoportok (14-35 év közötti fiatalok, egyházközségek, egyházi fenntartású oktatási intézmények, főként járási központokban) felderítése

- Érdeklődés felkeltése interaktív bemutatók szervezésével a célhelyszínen (helyszínenként 1-2 alkalommal, kb. 20-40 fős csoportok számára prezentáció, közös játék, élménybeszámolók, stb.)

- Felnőtt vezetők (20-40 évesek) toborzása

- A jelentkezők számára képzés indítása, mely felkészíti a jelentkezőket a cserkészvezetői teendőkre

A közösségi munka elindítása kapcsán

- Az újonnan képzett felnőtt vezető irányításával a középiskolás korosztály (14-20 éves leendő őrsvezetők) megszólítása

- Az új cserkészcsapat tagjainak (7-15 évesek) toborzása központilag kidolgozott módszertan segítségével

Meglévő csapatainak is erősítenünk, támogatnunk kell vezetői továbbképzésekkel, közös programok szervezésével:

- Kisközösségi vezetőképzés (őrsvezetőképzés, segédtisztképzés, évente kb. 20-40 fiatal képzése egy vezetőképző táborral záruló tanfolyamon)

- Vezetői továbbképzések (hétvégi képzések egy-egy témához kapcsolódóan: pl. motiváció, kommunikáció, stb.)

- Egy-egy adott cserkész korosztálynak (6-10, 11-14, 14-18, 18+) szóló program szervezése, ahol a különböző településekről jött, azonos korosztályú cserkészek találkozhatnak egymással

- A cserkészet ismertségének elősegítése különböző médiafelületeken való megjelenéssel (honlap, sajtó, híradások, közösségi oldalak)

- Az összes nyugat-magyarországi cserkészt megszólító, nagyszabású rendezvények (kerületi cserkésznap, Kelemen nap, Focibajnokság Betlehemi láng átadó ünnepség, Kerületi lelkihétvége) szervezése, ahol az öregcserkészektől a kiscserkészekig mindenki megtalálja a neki való programot, és lehetősége van találkozni a többi generációval.

A cserkészcsapatok társadalmi szerepvállalásának erősítése a „Régóta fiatalok” projekt meghirdetésével:

- A cserkészcsapatok kapcsolatfelvétele a helyi idősek klubjával, vagy más időskori egyesületekkel

- Élménybeszámolók tartása időseknek a cserkészek tevékenységéről

A karitatív tevékenységének erősítése, különös tekintettel a hátrányos helyzetű idősek megsegítésére (takarítás, tűzifahordás, internethasználati leckék, vagy egyszerűen csak beszélgetés – a projektévben lehetőleg minden cserkészőrsnek részt kell vennie egy ilyen tevékenységben, amit igazolnia kell a beszámolónak (rövid leírás, képek, vagy videó) az erre a célra létrehozott internetes felületre történő feltöltésével.

- Öregcserkészek (80-90 évesek) megszólítása, tapasztalataik és a régi hagyományok megismerése, élményeik rögzítése (filmek, hangfelvételek, posztolások közösségi csatornákon)

Továbbá a projekt által érintett területen a védett természeti és kulturális értékeket megőrizi, a jogszabályok figyelembevételével jár el.

A projekt eredményeként és fenntartásaként lehetőség nyílik az élethosszig tartó tanulásra, az állampolgári ismeretek és önkéntesség gyakorlati elsajátítására, a közösségi együttműködést támogató helyi összefogás erősítésére, közösségek önszerveződésére. A projekt fenntartási időszakában is tovább működik a projektet, közösségi oldalon közzéteszi eredményeit.