2017. január 8. Szombathely

Január 8-án volt a Kerületi Kiscserkésznap Szombathelyen. Kerületünkből nagyon sok vezető és még több kiscserkész jött el, hogy élvezhesse a programokat. (75-en voltak ott végig, de a pár órára belátogatókkal együtt az összlétszám 90-100 között volt.)

Megérkezésünkkor az volt az első feladatunk, hogy a kalózkapitány kérésére megkeressük az elveszett térképdarabokat. Ezután, hogy a legénység jobban megismerhesse egymást, korosztályonként ismerkedős játékokat játszottunk, utána pedig 11 órakor részt vettünk a szomszédos Szent Márton templomban egy szent misén.

Délután, mikor már mindenki jóízűen elfogyasztotta az otthonról hozott szendvicseket, kézműveskedtünk. Lehetett kalózhajót hajtogatni papírból, kalózékszereket készíteni (nyakláncot és karkötőt), szemfedőt csinálni, (hogy rögtön hozzászokjon a szemünk a hajó aljában lévő sötétséghez), kalóz tetkót „varratni” és még sok minden mást. Sikeresen megtaláltuk a kalózkapitány kincsét is, hosszú keresés után, és szerencsére mindenki épségben hazatért a veszélyes útról.

Ezek után még sokat játszottunk közösen, majd mindenki sok szép emlékkel a tarsolyában hazatért, hogy elmesélje, milyen is az igazi kalózélet.

Képek