A szó legszorosabb értelmében. Immár 13. alkalommal gyűltek össze Kerületünk cserkészei, hogy ismét megmérkőzhessenek egymással a focibajnokságon. Ezúttal a sportszár, focimez mellé a métaütőkre is szükség volt!

A bajnokságot előkészítő csapathoz az idei évben csatlakoztak a sárvári 58-asok. Csapatparancsnokuk, Grodvalt Ottó, cserkésztiszt irányítása mellett kezükbe vették a bajnokság méta részének kidolgozását, és a helyszíni meccsek is az ő irányításuk mellett zajlottak.

Jól indult a szombat reggel, a morcos felhőcsapat jelenléte sem szegte kedvem, meg amúgy is madárcsicsergés ébresztett (#okostelefon). Kicsi-kocsi Suzuki-mat megpakolva a bajnokságra szánt felszereléssel és plusz két utassal, elindultam Vépre. Ha azt hittük, elsőként érkezünk, hát, tévedtünk: a zalaegerszegi cserkészek egyik fele, Habi atya vezetésével már várt ránk. Kezdődhettek az előkészültek, kisebb-nagyobb hullámokban pedig a résztvevő csapatok is megérkeztek. Szerencse, hogy az eső csak lágy ritmusban adta ekkor még a kontrát.

Gyors regisztráció és az ajándék pólók kiosztása után, Németh Tamás atya köszöntőjével nyitottuk meg a bajnokságot. Közel kétszáz torokból harsant fel a cserkészinduló (több szólamban és változó tempóban, ilyenkor örülhet, akinek jó a hallása :D), amire még nem volt példa az elmúlt tizenhárom évben. A rendezvényen részt vettek: a szombathelyi 50. Hunyadi és 51. Sík Sándor, a sárvári 58. Hollós Mátyás, a soproni 66. Báthory, a zalaegerszegi 71. Zrínyi Miklós, a szintén szombathelyi 350. Szent Márton és 387. Szily János, a keszthelyi 379. Feltámadás, a vépi 1300. Brenner János (éjlenek a házigazdák!) és a nagykanizsai 1301. Négylevelű Fa cserkészcsapatok tagjai. Az eső itt már szaporábban verte az ütemet, de minket nem tántoríthatott el a játéktól!

Nyolc métacsapat vette fel a harcot egymással, fociban pedig három korosztályban zajlottak a versengések. Gyorsan pörgött tova a délelőtt, látványos becsúszások és cselek váltották egymást a pályákon. Ezekkeel arányosan nőtt a cserkészek sportruháján levő sárfoltok mennyisége is, de mindent a győzelemért!

Dél után nem sokkal megérkezett Ildi az ebédünkkel: kakaós csiga és gulyásleves várta az éhes sportolókat és bírókat. El is fogyott minden falat, és újult erővel folytatódhatott a bajnokság. Kerületünk és cserkészcsapataink vezetői rövid(?) megbeszélést tartottak az aktualitásokról, és időközben a nap is fénysebességgel beköszönt a sportpályákra. Száradtak a cserkészek és gyep, és lassacskán sor kerülhetett az eredményhirdetésre.

Idei győzteseink:

Métabajnokság:

1. Csirkeszárnyak (71.)
2. Holló Stars (58.)
3. Fekete Párducok (1300.)

Focibajnokság:

18 év feletti fiúk:
1. Majmok Bolygója
2. Sík Sanyi
(jövőre sorrendet kell fordítani, a szerk.)

14 és 18 év közötti fiúk:
1. Majmok Bolygója Jr.

14 év alatti fiúk:
1. Zrínyi Farkasok (71.)
2. Mókusok (735.)
3. Sík Sanyi Jr. (51.)

Miután minden (khmm, folyamatban) focikupa és a vándor métaütő is gazdára talált, lassan búcsút intettek egymásnak a színes mezek tulajdonosai. Megfogadtuk: folytatjuk jövőre is az új-régi hagyományt!
A galériát itt találjátok, várjuk a további képeket is!

A köszönet Mindenkinek jár: szervezőtársaknak, vezetőknek, házigazda és résztvevő cserkészeknek!

Jó munkát!

Trixi (51.)