Folytatva a Savaria karneválos hagyományokat, ezúttal mi, cserkészek a tavaszi Szent György-vásárt vettük birtokba. Célunk a cserkészet népszerűsítése és bemutatása volt a vásárra érkező gyerekeknek és szüleiknek.

Kerületünkben a program hivatalos "házigazdája" évek óta a 350. Szent Márton cserkészcsapat. Ezúttal azonban csatlakoztak hozzájuk a többi csapat tagjai közül is néhányan.
Szombaton már korán reggel megérkezünk a Vasi Skanzenbe, kicsi, de lelkes csapatunk nagy lelkesedéssel vágott bele a jurta felállításába. Viszonylag rövid idő alatt készen állt a vönöcki ház udvara vendégeink fogadására. A vásári megnyitó és a zászlófelvonás után megkezdődött a program.
Két nap alatt több, mint százan voltak kíváncsiak ránk. Az érkező gyerekek és szüleik belepillanthattak a cserkészek konyhaművészetébe, elkészíthették Szent György sárkányát, de a fa ékszereknek is nagy sikerük volt. A legkisebbek kedvencének a keresgélős játék bizonyolt, a Skanzenben szerteszét rohangálva kellett felkutatniuk az elveszett kissárkány darabjait. Végül mindenki sikerrel járt, és a jutalom sem maradt el, egy-egy csokival, müzli szelettel díjaztuk a teljesítményt.
Az Infópult sem maradt tétlen, különböző szóróanyagokkal, a cserkészetet bemutató prospektusokkal készültünk az érdeklődőknek, a gyerekek elkészíthették lovagi jelvényüket is. Több család is érkezett (Szombathely, Fertőrákos), akik nagyon megörültek nekünk, mivel épp cserkészcsapatot kerestek a csemetéiknek. Mi pedig örömmel igazítottuk őket útba.
Vasárnap délután jöttek a legtöbben, természetesen, a viharfelhők ezt nem hagyhatták szó nélkül. Végül, amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak is szélparipájukon.
A végére azért kellemesen elfáradtunk, de megfogadtuk: jövőre ugyanitt, ugyanilyen lelkesedéssel!
Addig is előttünk még a régió jó néhány települése, iskolája és rendezvénye, folytatódik a cserkész Road Show!

Ezúton is hálásan köszönjük a Savaria Múzeum csapatának a befogadást és a sok segítséget, és a 350. Szent Márton cserkészcsapat, valamint a kerület minden jelen lévő cserkészének munkáját!

A vásáron készült képek megtekinthetőek az alábbi linken:

https://drive.google.com/drive/folders/1lOOQG0jJNoHRakDy3l6UxSdZnMBsb3qc?usp=sharing

Jó munkát!

Süle Beatrix (51.)